A következő érdekesség a megye nevét adó Csongrád városa volt. Ez egy kellemes kisváros a Tisza partján, több érdekessége mellett látni lehet az ún. óvárosi részt, ami szerintem egy halászfaluhoz hasonlít, pici zsúpfedeles házakkal, melynek jó része műemlékké van nyilvánítva.


Ezután Szegvárt elhagyva a Tiszához érkeztem Mindszentnél. Itt egy kis kényszerpihenőt tartottam, ugyanis a kompra kellett egy kicsit várni, a Tiszán történő áthaladást ugyanis itt komppal oldják meg.


Az átkelés után már szinte egyenes út vezetett Ópusztaszerre. Persze csak képletesen, mert volt egy csomó kanyar is. Ópusztaszertől kb. 2 km-re van a Történelmi Emlékpark, meg a kemping és néhány vendéglátóipari objektum is. A kempingben történő szállás elfog-lalása után megtekintettem az Emlékparkban levő látnivalókat, a Feszty körképet, az emlékművet, az Árpád korabeli templom romját stb. Ez a hely arról híres, hogy Árpádék itt ejtették SZERÉT az első

"országgyűlés"-nek, itt tárgyalták meg a továbbiakat.



3. nap:

Útvonal:  Ópusztaszer - Kiskunfélegyháza - Kecskemét

Miután reggel levakartam magamról az összes szúnyogot, csúszó-mászót meg ilyesmit szerencsésen elindultam. Az út Kiskunfélegy- házáig eseménytelen volt. Itt gyorsan megnéztem a várost, Petőfi szülőházát, az ún. Hattyú-házat, amelyben Petőfi apjának volt a mészárszéke, meg a belvárost. Egész jó kis város ez is.

Innen elvileg négy úton indulhattam el Kecskemét felé. Az M5-ös autópályán, az 5-ös főúton, jó nagy kerülővel (kb. plusz 20 km) vissza Tiszaalpár felé, vagy a tanyavilágon keresztül toronyiránt. Az első kettő kiesett a forgalom miatt, kerülni nem nagyon akartam, ezért miután a Magyarország autóstérképe c. kiadványban elég rendesen benne vannak a Kecskemét felé vezető földutak is, nagy bátran elindultam a tanyavilág irányába. Kiskunfélegyháza végénél egy taxissal elmagyaráztattam, hogy merre kell mennem, majd elindultam.


Egészen addig nem is volt baj, amíg el nem fogyott alólam a betonút. A baj ott kezdődött, amikor sokkal több földút volt a  valóságban egy elágazásnál, mint amit a térkép tartalmazott. Irányjelző tábla nem sok volt (természetesen), ember még kevesebb, tanyák sem látszottak csak végtelennek tűnő  kukorica és búzatáblák.

Folytatás...




















Túra elejére























Túra elejére