Agria Túrakerékpáros Egyesület

Dátum:

      2000. augusztus 10 - 24.


Útvonal:

Eger - Kisköre - Simontornya - Letenye - Ormoz- Ptuj - Ljubljana - Trieszt - Monfalcone -S.Dona di Piave - Velence - Padova - Vicenza - Treviso és  vissza ua. az útvonalon


A 2000. évet minden képpen méltó módon szerettük volna megünne-pelni egy kerékpártúrával.


Kapóra jött, hogy Pócs Józsi megkért, hogy segítsünk neki az általa szervezett - fiatalokból álló -  kiskörei csapatot kísérni egy olasz-országi kerékpártúrán. Miután mindent megszerveztünk az indulás előtt néhány embernek közbe jöttek olyan események - dolgok, ami miatt összesen négyen maradtunk és augusztus 10-én nekivágtunk a túrának.


Pontosabban 10-én csak én vágtam neki, egészen Kisköréig és onnan folytattuk négyesben 11-én.


Nem volt semmiféle kísérő kocsi, olyanok voltunk mint a csigák, az összes cuccunk a kerókon voltak. Napi átlagban 140 km-t mentünk. A legkevesebb amit megtettünk 38 km volt, a legtöbb pedig 206 km volt egy nap.


1 - 4. nap:

Szóval az első napom Kisköréig tartott, majd másnap - de természe-tesen nem másnaposan - továbbindultunk és Kecskeméten keresztül Simontornyán kötöttünk ki estére. Itt fürödtünk egy jót a termál strandon.


Következő nap reggel Zalakarost céloztuk meg, de útközben gondol-tunk egyet és a Balaton felé vettük az irányt és Balatonkeresztúron kempingeztünk


Így a negyedik napra maradt, hogy átlépjük az országhatárt, mégpe-dig Letenyénél. Előtte azonban jól föltankoltunk finom magyar konzervekkel, zacskós levesekkel és egyéb ínycsiklandozó falatokkal és Horvátország felé vettük az irányt. Itt nem sokat tekertünk, mert a Dráva mellett egy kb. 50 km-es szakaszon átrobogtunk az országon és 4. nap este már a szlovéniai Ormoz városában vadkempingeztünk.

Folytatás...

Olaszországi túra























Elejére

<IMG SRC="nonflash.gif" width=100 height=100 BORDER=0>